Munkavállalói énmárka – Mivel építjük, hogyan romboljuk?

márkaépítő munkavállaló
Nem kérdés, folyamatosan márkát építünk és mindenre márkaként is tekintünk. Saját márkát képvisel a munkaadó és saját márkát a munkavállaló is – bár tény, hogy ideális esetben egymás márkáját kiegészítik és sikerre viszik. Egy állásinterjún el kell adni magunkat, akárcsak egy terméket a boltban. Az effajta tárgyiasítás és a vele járó problémakör egy külön témakör, beszéljünk most csak a márkáról, annak tudatos építéséről és tudattalan rombolásáról. Egy-egy állásinterjúra olyan felkészülten megyünk el, mintha érettségizni indulnánk. Előre tudjuk a kérdéseket, utánanézünk, hogy hogyan öltözzünk, felkészülünk a cégből, esetleg a felettesből, de még akár az interjúztatóból is. (Mert TI is így csináljátok, ugye? 😉 ) Képesek vagyunk rengeteget készülni azért a fél óráért, amit a kiszemelt cég egyik tárgyalójában eltöltünk. Vajon elgondolkoztál-e azon, hogy
mi a különbség a jó benyomás keltése és önmagunk megjátszása között?
Ismerős az a sztori, amikor beszólsz valakinek az utcán, rádudálsz a kocsiból, aztán viszontlátod valahol, mondjuk egy hivatali környezetben? Előfordul, hogy egy másik helyzetben pont attól az embertől függ egy fontos ügyed haladása, vagy épp a sikere.
Vegyünk sorra néhány olyan helyzetet, amikor gondoltad vagy sem, de a munkavállalói márkádat építed.
 
  • Kommentelés/posztolás a közösségi médiában:  nemrég egy zárt csoportban került elém egy poszt, amiben a posztoló, állásinterjúra való felkészítést keresett, mondván, „nem naon vok képben a trendekkel” (sic.) – Sosem tudhatod, mikor találkozol olyasvalakivel, aki munkáltatói szemmel néz vagy olvas téged. Ilyen kijelentéssel pedig az első körös interjúkig sem igazán lehet eljutni. Bár az előző példánál a forma az, ami igazán aggasztó, természetesen a tartalom is ronthatja (vagy növelheti) a munkavállalói márka értékét.
  • Amikor beküldesz egy önéletrajzot: az e-mail címed, a kísérő szöveg vagy az e-mail szövege, a megformált CV, mind-mind rólad árulkodik. Talán örökké aktuális marad a téma, nem lehet elégszer hangsúlyozni a cicuska@xmail és a házibulin rittyentett spontán igazolványképek hatását. Amikor a kiválasztás során átnézik a beküldött önéletrajzodat, ott minden rólad árulkodik. Természetesen a tapasztalat és a végzettség is, de az e-mail cím, a fénykép, a helyesírás, de még a kiválasztott sablonod is árulkodik arról, hogy milyen a Te felépített márkád. Mint ilyen pedig meghatározó abban is, hogy mennyit ér a munkád az adott cégnek.
  • Amit az interjún teszel: Egy AC (assessment center) jellegű kiválasztásnál teljesen egyértelmű, hogy mi történik: el kell játszani egy szituációt, el kell adnod magad, meg kell mutatnod, hogy mit tudsz. De egy általános állásinterjú során is számtalan dolog kiderül rólad, amiket el sem mondasz. Az, hogy mikor érkezel, van-e nálad toll, milyen az öltözéked, mind a márkádat erősítik, a személyiségedet és a munkához való hozzáállásodat mutatja meg az interjúztatónak.
  • Minden eddigi munkahelyeden eltöltött minden eddigi munkanap: A munkavállaló márkáját, – ezáltal akár a konkrét értékét is – meghatározza a múltja. Mióta ráléptél a munka világának valamelyik ösvényére – sztrádájára, sétányára vagy sugárútjára, ez is a márkádtól függ 😉 – nyomokat hagysz magad után.  Benyomásokat a felettesekben, beosztottakban, emberi véleményeket, elismeréseket, sok esetben akár kézzelfogható produktumot.
Ha a fentieket röviden össze akarnánk foglalni, azt mondhatnánk, hogy a munkavállaló az énmárkáját MINDIG és MINDENNEL alakítja. Érdemes tehát odafigyelni, s néha akár külső szemmel is ránézni arra, kik vagyunk mi. Fontos, hogy mit képviselünk és fontos, hogy hogyan tesszük és mit adunk át belőle azoknak, akikkel találkozunk karrierünk során.

Tetszik, amit itt olvastál? Vagy másképp képzeled a közös munkát?

Vegyük fel a kapcsolatot!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük